mobiltelefon logo
oldalunkat épp ennyien nézik
Felhasználóbarát mobiltelefon oldal

iPhone 4 teszt – Ez nem (almás)pite! ;)

iPhone 4 teszt – Ez nem (almás)pite! ;)
2010. 09. 22.
Végre megkaptuk a nagy antennabotrányos AlmaPhone-t, a várva várt Apple iPhone 4-et. Nagy lázba jöttünk, megkaptuk a kis dobozkát, benne a batár nagy iPhone 4 mobiltelefonnal. Láttunk már róla képeket, de élõben sokkal szebb, higgyétek el!



iPhone 4 teszt – Bevezetõ

A megjelenését nagy vihar követte, hiszen a felhasználók panaszkodtak az antennára, mivel ha rossz helyen érintik meg a mobiltelefont, a térerõ elvész. Egy hétig teszteltük a mobiltelefont, de sajnos csak az utolsó napra sikerült microSIM-et szereznünk.

iPhone 4 kézbenPersze lehet, hogy butaság amit gondolok, de azért egy kisebb összegben fogadnék arra, hogy nem véletlen volt az „elvesztéses” ügy és mondok még nagyobbat is. Szerintem az antennaproblémát is direkt találták ki, hiszen a negatív reklám is reklám, ráadásul ingyenes. Fõleg az Apple elég gyengécske marketinget képvisel, hát gondoltak egy nagyot. Persze, tudom, hogy nem érdekük, de azért gondoljunk csak bele…

Azt is beláthatjuk, hogy az Apple-nek nincs is nagy szüksége különbözõ hirdetési csatornákra, hiszen Steve Jobs kiáll õrültködni pár órát és a tömeg máris ujjong, aztán tele van vele a média.
No, de végre megérkezett hozzánk az iPhone 4, el is kezdtük nyúzni, össze is kaptunk rajta, hogy kinél mikor legyen. Mindenki kapott egy cikket az almából, testvériesen beosztottuk.

iPhone 4 teszt – Külsõ

iPhone 4 doboz tartalmaKezdjük a doboz tartalmával. Teljesen minimál design a doboz. Full egyszerû, jó minõségû papírból készült kis doboz, amibe épphogy belefér az [[link3]]. Tartalmaz egy hálózati töltõt, amibe az USB kábelt kell beledugni és egy fülest. Ezek mind szép fehérek, a [[link5]] meg full black. Számomra ez nem fér össze, de ízlés kérdése.

A mobiltelefon szakít az eddig formatervekkel és szappantartóról átváltottak tepsire. Nem vagyok hozzászokva az ilyen nagy telefonokhoz, bár úgy néz ki a trend megköveteli lassan, hogy így tegyek. Azt is be kell látni, hogy a 3,5 hüvelykes kijelzõnek azért kell hely.

iPhone 4 jobbra döntveBennem azt az érzést keltette, hogy te jó ég, hova fogom én tenni ezt a mobiltelefont?! Annyira érzékenynek tûnik a telefon, hogy pamutba csomagolnám és párnák közé tenném. Viszont kézbe fogva robosztus és erõs jellemet sugároz és rögtön úgy tûnik, hogy semmi baja sem lehet ennek a mobiltelefonnak. Lekerekített sarkai kissé élesnek tûnhetnek, de így szép az [[link3]], ahogy van. Akinek volt már Apple iPhone mobiltelefonja azok könnyen megszokják majd a 4. mobiltelefonjukat is. Mind az elõlap, mind a hátlap teljesen sima, ezért aztán nagyon is jól fekszik akár mindkét oldalán az asztalon. Így kapta tõlünk a papírnehezék jelzõt, no meg persze tekintélyes súlya miatt. (137 gramm)

Méretben nem sokat változott elõdeihez képest; 115,2 x 58,6 x 9,3 milliméter lett az iPhone 4. A full fémház erõs tartás kölcsönöz a mobiltelefonnak, egyáltalán nem vicceltek az Apple-nél. Ráadásul saválló is, de minek…? Bár most, hogy belegondolok James Bond-nak még jól jöhet.

iPhone 4 elõlapSpeciális üveg kijelzõt kapott, ami természetes karcálló és hajlékony, no meg persze 30X erõsebb, mint az eddigi mûanyagok. Ez a kijelzõ egy IPS panel, ami ebben a méretben a legjobb felbontású kijelzõ, mégpedig 640 x 960. Bizony, nem írtam el. Lélegzetelállító élmény nyújt, gyönyörû színeket jelenít meg, szinte már valóságnak tûnik ami rajta van. Erõs napsütésben is jól látható és bármilyen szögbõl is nézünk rá, látni fogjuk. De aminek a gazdák örülni fognak, hogy kapnak egy újabb ujjlenyomatgyûjtõ mobiltelefont.

Természetesen az iPhone 4 most sem szedhetõ szét, csakis a microSIM kártyát tudjuk belehelyezni. Nálunk a 32 GB-os változat járt, tehát nem hiszem, hogy még kellene bele memóriakártya. Az akkumulátor beépített, 1420 mAh-os Li-Polimeres, nálunk a mobiltelefon egy töltéssel 2 napot bírt ki.

Az iPhone 4 tetején:
- a bekapcsoló gomb
- 3,5 mm-es jack csatlakozó

bal oldalon:
- a két hangerõszabályzó gomb
- a némító gomb

legalul:
- 30 pines csatlakozó

jobb oldalon:
- a microSIM kártya behelyezés
található.

iPhone 4 bemutató

iPhone 4 teszt – Belsõ

iPhone 4 balra döntveAz elõzõ iPhone-ok egymásra vertek folyamatosan processzor ügyileg. Most sem történt ez másképp, az [[link3]]-ben 1 GHz-es A4-es (ARM Cortex A8) processzor zötyköldõdik. A reakcióidõ minimális, a betöltések is gyorsak, egyáltalán nem lehet panasz a belsõ mûködésre. A nagyobb akku és a proci együtt 40%-al dobta meg a beszélgetési idõt; 14 óra beszélgetési idõ, 6 óra 3G-s böngészés, 10 óra wifi-s böngészés, 10 óra videózás, 40 óra zenehallgatás és 300 óra készenléti idõ állhat rendelkezésünkre. Választható eddig 16 és 32 GB-os háttértárral a [[link5]].

A telefonnal egyidõben mutatták be az iOS4-et, amiben bõvültek a lehetõségek és új fejlesztések is születtek. Az iPhone 4 megkapta a multitaskingot, cserélhetõvé vált a háttérkép és mappákba lehet rendezni az alkalmazásokat. Az én véleményem az, hogy talán most lett okostelcsi az iPhone 4, hiszen mondjuk a symbian rendszerekben már régóta megvannak ezek a lehetõségek.

Finomítottak a giroszkópon is, ez a játékélménynél érzékelhetõ majd. Alulra dupla mikrofon került, ami a beszédminõség javulását eredményezi.

iPhone 4 QWERTY fekveA virtuális QWERTY sor egészen kényelmes, akár állítva, akár döntve használjuk a telefont. Még a nagy ujjú emberek is eltalálják azt a betût amit szeretnének. Persze ez köszönhetõ nagyban a tökéletes érintõ kijelzõnek is.

iPhone 4 naptárA naptárral is ugyanaz a helyzet, mint a virtuális QWERTY-vel. Hasonlóan kényelmes használni, létrehozhatunk a bejegyzéseknek nevet, helyet, kezdési pontot, végét, ismétlõdést, riasztást, megjegyzés rovatot.

Az iPhone 4-ben természetesen GPS vevõ is van. Alapprogramnak a Google Maps áll rendelkezésünkre, sajnos csak korlátozottan használhatjuk navigálásra. Viszont brutál módon jól néz ki ezen a kijelzõn. A mobiltelefon a környezõ WLAN és GSM hálózatok adataiból is dolgozik, ha tud, ezért is baromi gyorsan talál jelet.

A rendszerben debütál az iBook alkalmazás is, valamint az iBook store elérhetõ lesz iPhone-ról is, tehát olvasgathatunk a mobiltelefonunkról is. Újdonság a FaceTime alkalmazás is, ami egyelõre csak Wi-Fi-n keresztül elérhetõ és csak iPhone 4-es mobiltelefonok között tud kommunikálni. Ez egy ingyenes videó hívás alkalmazás, aminek a használata pofon egyszerû.

Multimédia

iPhone 4 Hõsök tereA mobiltelefont 5 megapixeles, ötszörös digitális zoommal, érintõs fókusszal és LED-es villanófénnyel vértezték fel. Nagyon jó minõségû képeket készít és a videókat is HD (720p) minõségben vehetünk fel. (Képeket és próbavideót a videó tesztünkben találtok.)

A mobiltelefonra megírták az iMovie iPhone-os változatát is, így akár videóinkat még a készüléken megvághatjuk, szerkeszthetjük, effektekkel, animációkkal láthatjuk el. Természetesen a programért fizetnünk kell.

Az iPhone 4-ben is található online piactér, pontosabban az App Store. Itt ingyenes programok közül válogathatunk és persze pénzért komolyan alkalmazásokat is letölthetünk a mobiltelefonunkra.

iPhone 4 teszt – Összegzés

Apple iPhone 4. Kell mást itt említeni? Az ára természetesen kissé riasztó lehet, de ezt már megszokhattuk az Apple-tõl. Újra nagyot villantottak, megmutatták, hogy igen, megint kitudnak hozni egy piacvezetõ mobiltelefont. Lehet, hogy az Apple sokmindenben korlátozza a felhasználókat, de ettõl mûködik hibátlanul a mobiltelefon. A hatalmas médiacirkuszok ellenére is viszik, mint a cukrot, hiszen aki valamit is ad a megjelenésre, rögtön beszeret egyet, márcsak azért is, hogy megmutathassa, van egy ilyenem.

iPhone 4 hátlapNyíltan ki lehet jelenteni, hogy akinek iPhone-ja van, mindenki megakarja majd nézni és fogni. Ez olyan, mint ha egy Ferrarija lenne valakinek. Kétségkívül a mobiltelefonok Ferrarijává nõtte ki magát az iPhone.

Nagyon eltalálták a designt, jó a formaterv, baromi erõs anyagokból rakták össze, prémium feletti az összeszerelési minõség és 100%-ban felhasználóbarát a mobil. Természetesen csak ajánlani tudjuk a mobiltelefont, teljesen megvoltunk vele elégedve. Jómagam nem vagyok iPhone párti, talán ez kicsit meg is látszódott. De a teszt végére igenis szerelmes lettem és úgy határoztam; nekem kell egy ilyen! És nektek?

Az Apple iPhone 4-et a VIP Phone jóvoltából kaptuk és a GSM online oldalán már 287 849 Ft-ért megkaphatod. 


A mobiltelefont a

biztosította.
Köszönjük!

Fotó: Bajnok Levente

www.flickr.com/mobiltelefon
iPhone 4 mobiltelefon teszt Mobiltelefon's iPhone 4 teszt photoset

 



Apple iPhone 3G S mobiltelefonok

Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Vip Phone
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 04.
98 900 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Vip Phone
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
118 600 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 03.
56 980 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 03.
57 180 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
59 180 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 03.
59 880 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
63 080 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Újmobilok
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
98 905 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
99 990 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
106 990 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
109 485 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: GsmLine.hu Kft.
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 03.
118 679 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
129 849 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
138 849 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
140 889 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
140 980 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: Abc Gsm
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 11.
159 849 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
170 980 Ft
Mobiltelefont feltolto GSM bolt: ZiPpZaR Mobile
Mobiltelefon feltoltes ideje: 2012. 05. 23.
180 980 Ft
legutóbbi Mobiltelefon hírek
mobiltelefon sajtóközlemény
2012. 05. 11.
Akarsz szerepelni a Compact Disco következő videóklipjében? Sőt még egy Samsung Galaxy Playert is nyerhetsz!
mobiltelefon sajtóközlemény
2012. 05. 07.
Samsung Electronics Co., Ltd, a global leader in digital media and digital convergence technologies, announced today the third generation GALAXY S,...
mobiltelefon teszt
2012. 05. 06.
Talán a SonyEricsson Xperia Active a legbiztonságosabban vízálló telefon, ami eddig a szerkesztőségünkben járt. Mivel két hátlapja van,...
további mobiltelefon hírek
Smartnews
2012. 05. 22.
Tavaly decemberben már készült egy cikk, amiben letölthető volt két csomag a két különböző szoftverre, hogy az E: meghajtóról is...
Mobilaréna
2012. 05. 22.
A Google akvizíciójának lezárásával várhatóan megkezdődnek a drasztikus leépítések.
Mobilaréna
2012. 05. 22.
A DirectFix videó útmutatója a HTC One S belső felépítésének bemutatásán túl jól jöhet a garancia elvesztése utáni...
szifon.com
2012. 05. 22.
Nemrég kaptam a hírt Navigation-Info Kft-től, hogy a PipeRoll feljutott az amerikai toplista élére, ami magyar fejlesztésű játéknak ha...
Mobilaréna
2012. 05. 22.
Számos új képalkotás funkcióval bővíti a Lumia 900 kameráját a hivatalos Camera Extension alkalmazás.
Smartnews
2012. 05. 22.
Az ESPN által kiadott alkalmazás alapnak számíthat minden Forma-1 rajongó N9 tulajnak! Az ingyenes progi hírekkel, jellemzésekkel,...
mobiltelefon tweetek
LG USA Mobile
LG USA Mobile
2012. 05. 22.
Watch Stephanie from @IntoMobile create a story with her kids on the #LGViper Life's Good Fairytales app: http://t.co/9xxKBH49
LG USA Mobile
LG USA Mobile
2012. 05. 22.
Get $25 of #GoogleWallet cash on your new #LGViper purchase from #Sprint. http://t.co/YrJ59tGp
LG USA Mobile
LG USA Mobile
2012. 05. 22.
RT this if you’ve ever cracked your phone screen. (Which isn’t as much of a problem with the #LucidByLG’s #GorillaGlass screen.)
LG USA Mobile
LG USA Mobile
2012. 05. 22.
For a limited time @BestBuy is offering the #LGViper for $19.99, stop by a location near you today! http://t.co/Q0lBnRIt
Vodafone Hungary
Vodafone Hungary
2012. 05. 22.
Vodafone_HU: @apelonius Reset the APN settings: http://t.co/MFeKwniN (postpaid) http://t.co/YJawzNLY (prepaid). Call 1270 to check internet service.
LG USA Mobile
LG USA Mobile
2012. 05. 21.
@BestBuy is selling the #LGViper for $19.99, act fast to take advantage of this limited time offer! http://t.co/Q0lFVrRD
mobiltelefon on Facebook
GSM online TV / mobiltelefon videó


2006-2012 © Significant Communications Zrt. Impresszum Médiaajánlat Jognyilatkozat