A Motorola DEFY mobiltelefont a
biztosította.
Köszönjük!
Motorola DEFY teszt bevezetõ
Meg kell hagyni, a Motorolának az Andridos házasság jót tett. Gondoljunk csak az egyik legmeghatározóbb telefonjukra, a Motorola Milestone-ra. Egy nagyon korrekt Androidos okostelefont rakott össze az amerikai gyártó, aki megvette, szerette. A hardver felett azonban eljárt az idõ, ideje volt a Motorolának újítani, új készüléket fejleszteni. És itt jön a képbe tesztünk alanya, a Motorola Defy. Nem egy zászlóshajó, nem egy zászlóshajónak szánt mobiltelefon, de valamiben kenterbe veri az egész Androidos mezõnyt. Ez pedig a cikk elõszavában említett strapabíró tulajdonság.
Történt ugyanis, hogy a Motorola megragadta a lehetõséget, amit senki sem próbált meg idáig. Igaz vannak strapabíró mobiltelefonok, a Samsung is gyárt ilyeneket, sõt van kifejezetten strapamobil-gyártó is, a Sonim. De ezek teljesen lowprice tudással rendelkeznek, semmi kiemelkedõ tudás. Igazi masszív darabok, de egyszerûek, mint a faék. A Motorola azonban látta, hogy van egy réteg, akinek olyan készülék kell, ami annyit tud, mint egy normális okostelefon, amivel nem ciki utazni, ami nem egy tömör gumidarab.
Így született meg a strapabíró Defy az intellektuális kõmûvesek, IT profi úszómesterek vagy csak simán természetbúvárok számára. A Defy az úgynevezett IP67 szabványnak tesz eleget. Csepp, por és ütésálló. Ez konkrétan annyit tesz, hogy a Motorola okostelefonja ellenáll olyan körülményeknek, amit más mobiltelefonok nem feltétlenül bírnának ki. Hogy ez külsõre mit takar, máris kiderül.
Motorola DEFY külsõ
Nem látszik semmi különleges a Motorola Defy-n. Méretei átlagosak, 107 x 59 x 13,4 milliméter-es telefonról beszélünk, ami 118 grammot nyom. Nem is nagy és nem is nehéz a Motorola. Pedig ha szétnézünk a piacon, a strapatelefonok manapság robosztus darabok, tele felesleges és túlzó gumitömítésekkel. Ilyenek a Defy-n nincsenek. Egyedül a gumi hátlap és a látszódó csavarozás mutatja, hogy itt valami masszívabb dolog van elõttünk, nem egy átlagos mobiltelefon.
Az elõlapot az érintõkijelzõ uralja. 3,7 inches, 480x845 pixeles darab, kapacitív technikás, szép színekkel játszik és napfényben is jól olvasható. Mindemellett multitouch is, de ez már elvárás alapszinten is. Azonban itt nincs vége még a kijelzõnek, ugyanis egy rendkívül strapabíró üveg, úgynevezett Gorilla Glass fedi. Ez ellenáll a karcolásoknak és a töréseket is jobban bírja, mint egy átlagos kis plexi. Három réteg üveg van egymásra ragasztva, ennek köszönheti a Motorola Defy, hogy az asztal sarkához csapkodva sem törik be a kijelzõje. Ennek ellenére csak óvatosan a csapkodással.
A Motorola alja üres, felül viszont a bekapcsoló gombot és a 3,5-es jacket találjuk. Utóbbin egy gumifedél található. Jobb oldalon a hangerõszabályzót találjuk, átellenben egy újabb gumifedélbe botlunk. Ez alatt a microUSB-t találjuk. Fontos megjegyezni, hogy a Motorola Defy csak akkor vízálló, ha ezeket a gumiborításokat, a helyükre pattintjuk. Különben ezek hiányában, ha baleset történik, a gyártó nem vállal a beázásra garanciát. Csak felpattintott gumifedelekkel vízálló a Defy.
Motorola DEFY belsõ
Mint már említettük a Motorola Defy Androidos rendszerrel a fedélzetén érkezett, mely megkapta a Motorola úgynevezett MotoBLUR felületét. Az Android verziószáma 2.1, de elérhetõ lesz a 2.2-es Froyo kódnevû szoftver is egy frissítés formájában. A Defy alatt egy közepes hardver teszi a dolgát, számokban kifejezve ez 800Mhz órajelû processzort és 512MB/2GB RAM/ROM párost jelent. Mindezek mellett a Motorla telefonja egy 3D-s grafikus gyorsítót is kapott, ezért ennek a konfigurációnak köszönhetõen a MotoBLUR simán fut a mobiltelefonon fagyás és akadás nélkül. A jókora RAM-nak köszönhetõen pedig akár 7-10 programot is képes egyszerre futtatni a háttérben mindenféle zavarok nélkül. Ez egy jó pont a Motorolának.
A Motorola Defy-n és más Motorola okostelefonokon található MotoBLUR egy eléggé jó felhasználói felületet biztosít az Android rendszernek, ami nem csak a fõképernyõt módosítja, de más érdekességekkel is kecsegtet. Fõképernyõbõl hét darabot kapunk, ezekre helyezhetjük el az általunk válaszott widgeteket, programikonokat, ahogy azt már minden anroidos telefonnál megszokhattuk. Képernyõváltáskor megjelenik egy hét ikonból álló sáv, ahol láthatjuk, hanyadik oldalon járunk és egybõl válthatunk is bármelyikre, nem kell végiggörgetni. A Home gombbal bármikor visszatérhetünk középsõ fõképernyõre.
Az alsó három lehetõség közül választhatunk, a bal a numerikus tárcsázóbillentyûzetre visz, a jobb a kontaktokhoz, a középsõvel pedig a fõmenübe ugrunk. A Motorola saját widgeteket is pakolt a MotoBLUR felületbe, melyek között találunk gyorsindító billentyûket a WiFi-hez vagy éppen a Bluetooth-hoz. De találunk még a Defy-n különféle Motorolás widgeteket a naptárhoz, órához, jegyzettömbhoz, weatherforecasthoz vagy éppen telefonkönyvi bejegyzéseinkhez is. A Motorola Defy-n a telefonkönyvben az egyes bejegyzésekhez további információkat is csatolhatunk, mint például Facebbok accountot. Így ha a widgetre kattintunk akkor nem csak hívást indíthatunk hanem SMS-t is küldhetünk vagy lecsekkolhatjuk mik az éppen aktuális üzenetei Facebookon. Minden widget átméretezhetõ a MotoBLUR felületen, tehát ha kisebb helyet szánnánk egynek, akkor a méretét kisebbre véve ezt megtehetjük. Ez mûködik visszafele is. A kijelzett információk bõsége pedig a méretezéstõl függ.
A Defy telefonkönyve spéci, hiszen a tárcsázó menübõl csak a nevek és a telefonszámok érhetõek el. A kontaktok szerkesztésére a Motorola saját telefonkönyvébõl van lehetõségünk. A telefonszámok mellé egyéb adatokat is eltárolhatunk, akár másik számot, e-mail címet, postai címet, jegyzetet, Facebook accountot vagy éppen mást, hiszen a lehetõségek tárháza és a Motorola Defy kapacitása is korlátlan. A Defy az üzenetkezelés terén se vall szégyent, az SMS-eink csevegéses, úgynevezett chat nézetben jelennek meg, a szövegbevitelnek pedig több módja adott. Rendelkezésünkre áll a virtuális QWERTY billentyûzet akár álló, akár fekvõ nézetben. Ám még ezen belül is van variációs lehetõségünk, ugyanis a normál bevitel mellett képes még az úgynevezett Swype bevitelre is. Ez azt jelenti, hogy az ujjunk felemelése nélkül gépelhetünk, ám így az ékezetek kimaradnak. A mobiltelefon naptára nagyszerû, akár Google naptárunkat is képes szinkronizálni. Ébresztésbõl annyit hozunk létre, amennyit csak akarunk, ismétléssel, választható dallammal, hangerõvel, szundival. Mindent tud a Defy ezen a téren is, ami manapság elvárható egy mobiltelefontól. A Motorolában találunk még Gmail, Gtalk, Facebook, MySpace és YouTube natív klienseket is.
Motorola DEFY adatátvitel
A Motorola Defy minden tud adatkommunikáció terén, ami manapság elvárás, sõt még többet is. Van benne egy négysávos GSM modul és egy kétsávos 3G modul is. Ezeknek köszönhetõen van benne GPRS, EDGE, szélessávú kapcsolatot pedig UMTS, HSDPA és HSUPA segítségével létesíthetünk. Van lehetõség lokális adatkapcsolat terén WiFi használatára, a Motorola három szabványnak is megfelel (b, g és n), a mobiltelefon tudja a DLNA-t is. A Bluetoot egy 2.1-es, sztereó verzió, a kapott adatkábel pedig microUSB csatlakozós. Ezzel tölthetjük az akksit vagy épp használhatjuk a Defy-t háttértárként beállítástól függõen.
A Motorola belerakta a Defy-be a mobilinternet megosztó opciót is, USB-n és Bluetoothon keresztül is megoszthatjuk mobiltelefonunk internetelõfizetését, de akár WiFi hotspotot is létesíthetünk. A Motorola gyári böngészõje is kapott egy kis pluszt, azon kívül hogy több ablakot kezel és pinchzoom-os. A Defy rendelkezik Flash Lite-tal, ezzel a beágyazott flash tartalmakat is zökkenõmentesen meg tudjuk jeleníteni.
Motorola DEFY multimédia arzenál
A Motorola Defy egy 5 megapixeles kamerát kapott, mely 30 FPS-sel vesz fel VGA felbontású videót, akár víz alatt is, mely a mobiltelefon legfõbb tulajdonságából egyértelmûen adódik. Az optika munkáját sötétben LED-es segédfény próbálja tökéletesíteni. A Defy-n hardveres exponáló gomb nincs, a mobiltelefon képernyõjén tudjuk a képrögzítést levezényelni. Beállításból nincs sok a Motorolán, változtathatunk a felbontáson, vannak effektusok, lehetõség van az expozíció, zárhang, és témák (makró, portré, stb.) választására és kontrollálhatjuk a LED mûködését is.



