Nokia C3 teszt – Bevezetõ
Amikor elõször kezembe vettem a mobiltelefont és bekapcsoltam, rögtön elkezdtem tapicskolni a kijelzõjét. Ezzel csak annyit értem el, hogy tiszta ujjlenyomat lett az egész. Jó, persze én se gondoltam komolyan, hogy érintõkijelzõs lesz, de gondoltam hátha. Manapság ritka, mint a fehér holló az olyan mobiltelefon ami nem érintõkijelzõs.
Na, a Nokia C3 ilyen. Nem ismertem a mobiltelefont, hallottam már róla, de különösebben nem érdekelt soha. Külsõ alapján ítéltem csak, mégpedig aszerint, hogy erõsen hajaz a Nokia E71-re és némi hasonlóság vélhetõ fel a Nokia E61i-vel is. Legalábbis hasonló a koncepció. Ezek alapján úgy gondoltam, hogy egy okostelefont kapok kézhez, mindenféle királyságos symbiannal és könnyû kezelhetõséggel.
A mobilszolgáltatók viszont láttak a Nokia C3-ban fantáziát és felvették a palettájukra. Igazából a mobiltársaságok minden olcsó mobiltelefonban látnak fantáziát. De miért ne látnának? Hiszen tényleg olcsó a Nokia C3 és ahhoz képest a tudása nagyon is korrekt.
Legnagyobb hibának én a platformot látom. Series S40 rendszert kapott, holott igazán kaphatott volna egy Symbian S60-at. Felismerhetné végre a Nokia, hogy a Symbian S60-nak középen a helye, illetve lassan legalul. Nehéz megmondani, hogy a Nokia melyik kategóriába szánta a mobiltelefont. Alsó kategóriában nagyon is kiemelkedõ, közép kategóriában meg épp, hogy megállja a helyét.
A Nokia sokat bakizott 2010-ben, pontosabban nem tudjuk teljesen, hogy tényleg bakik, vagy csak csúcs szuper üzleti döntések. Folyamatosan takarítanak a pincében és csak hordják fel a régi cuccokat, amibõl úgy gondolják fain kis telcsi lesz majd.
Nokia C3 teszt külsõ
Volt honnan meríteni a Nokiának, hiszen nem ez az elsõ teljes QWERTY billentyûzetes mobiltelefonjuk. Követték a vonalakat, szép lett a Nokia C3. Kicsit finomabbra vették az íveket, sokkal lágyabb hatást keltettek ezzel. Egyben elegáns, de mégis fiatalos lett a design. Anyaghasználata kifogástalan az árához képest. A hátlapja fém, az elõlap pedig kissé üveghatást kelt, éppen ezért gyûjti az ujjlenyomatokat, de legalább könnyen tisztítható.
Méretben kicsit nagyobb lett, mint az E71; 115,5 x 58,1 x 13,6 milliméter és 114 gramm. Teljesen ideális, kényelmes a fogása és könnyen érhetõ el a QWERTY is. A billentyûzetrõl a saját véleményem az, hogy nekem kissé kényelmetlen. Én a nagy, mobil alól kicsúszós QWERTY-t kedvelem, én a Nokia C3-on sajnos nehezen tudtam gépelni. Amúgy is nagy ujjaim vannak, szóval a kisebb kézzel rendelkezõknek biztosan jobban megy. Persze ez is olyan dolog, hogy megszokás kérdése és akinek volt már hasonló mobiltelefonja, annak könnyedén megy majd a kezelés.
Csatlakozók, gombok:
A hátlap is szép munka, fémbõl készült és nagyon letisztult az egész. Itt is feltûnnek két szélen a törésvonalak, de nagyon jól néz ki. Legfelül középre helyezve található a 2 megapixeles kamera.
A Nokia C3 tetején találjuk a 3,5 mm-es jack csatlakozót, mellette pedig a vékony Nokia töltõ helyét. A mobiltelefon bal oldalán a microUSB csatlakozó és a microSD kártya retesze van, alattuk pedig a hátlap levételét segítõ gomb, ami a jobb oldalon is megtalálható.
Doboz, tartozékok:
Nokia C3 teszt – Belsõ
Elsõ látásra tényleg azt hittem, hogy S60-nal van dolgom, de hamar kiábrándultam. A Nokia C3-on bizony Series S40 döcög. Azért picit felturbósították a rendszert, hogy ne tûnjön annyira elavultnak. A fõmenü 3x4 ikonos, korrektül átlátható és a sorrend is változtatható. Bekerült az OVI Store alkalmazás és egy Közösségek menüpont is. Itt Facebook, Twitter, Flickr és internetes keresõ található. A fõképernyõ is testre szabható, újítottak az aktív készenléten és amolyan widgetes lett. A szokásos szervezõfunkciókat megtaláljuk, ezekbõl nem szenvedünk hiányt. A névjegyzék ezer férõhelyes és megannyi információt megadhatunk. Van egy Opera Mini böngészõ Flash Lite 3.0 médialejátszással, nem rossz kis böngészõ.
A Nokia C3 elég lassúcska darab, nem igazán süvít, de nem várhatunk el többet egy ilyen olcsó és ennyi tudással rendelkezõ mobiltelefontól.
Multimédia:
A hátlapon egy 2 megapixeles kamera kapott helyet, ez ebben a kategóriában megszokott, nem túl nagy kunszt, de legalább van benne. 1600x1200 pixelben tud fotókat és 320x240 pixelben tud videókat rögzíteni. Vaku nincs, mint ahogy autofókusz sincs.
Zenei téren tud mp3-at lejátszani. Több kevesebb sikerrel. Ugyanis a hangzás elég gagyi, fülessel is még viszonylag inkább átlagos. Ovi Store is van a Nokia C3-on. Letölthetünk alkalmazásokat, játékokat a mobiltelefonunkra, persze az adataink megadása után.
Adatátvitel:
Még régebben egy Nokia üzletben vártam a soromra és az elõttem levõ pont egy Nokia C3 típusú mobiltelefont adott le, miszerint hibás a WLAN benne. Akkor még nem tartottam értékelhetõnek a jelenetet, csak most, mikor a kezembe került a Nokia C3. Ugyanis igen, van WLAN a mobiltelefonban, ami pozitívum. Az már más kérdés, hogy se GPS se 3G, csak GPRS és EDGE van. Szóval az történt, hogy semmilyen módon nem tudtam WLAN-t használni. A Nokiánál azt a felvilágosítást kaptam, hogy be kell állítani. Kösz. Mert erre magamtól nem jöttem rá. Csak az Ovi Store-ban kérdezte meg, sehol máshol nem és egybõl tört is rá a mobilnetemre. Mivel mobilnet elõfizetés nem volt a tesztkártyámon, okozott egy kis fejtörést a dolog.
Bluetooth és microUSB csatlakozóval oldható meg a mobiltelefon számítógépre való csatlakozása. Az e-mail kliens használata gyötrelmes volt, nekem egyáltalán nem sikerült, fel is adtam. Biztos, hogy be lehet állítani valahogy, de nekem nem ment. A közösségi oldalak használatára rá tudtam bírni, igaz, csak mobilnetrõl. Viszonylag alapszinten mûködik, nagyon kezdetleges felületekkel rendelkezik.
Nokia C3 teszt – Összegzés
A Nokia C3-at a VIP Phone jóvoltából kaptuk meg tesztelésre és a GSM online oldalán már 32 849.-Ft-ért megkaphatod.
Fotók: Bajnok Levente
www.flickr.com
|




